BIOSHOCK

“Rapture. A város, ahol a művésznek nem kell a cenzúrától félnie. Ahol a tudomány fejlődése nem ütközik nevetséges erkölcsi kérdésekbe. Ahol a nagyokat nem nyomják el a jelentéktelenek.” 

bioshock_xbox360_screenshot_61

Ezekkel a szavakkal propagálja szeretett városkáját 1960 ban Andrew Ryan, mintegy extraként pedig az “eldugottságot” kínálja fel. Aki kiszeretne kivonulni a társadalomból, a “vissza a természetbe” elv alapján például, annak Rapture az ideális város. Szó szerint a természet mélyén van, ugyanis a tenger alatt építették fel, szivárgás mentesen lezárt üvegfolyosókkal, meg hasonlókkal. Az élet többé kevésbé békésen is zajlott itt lent a mélyben, amíg fel nem fedeztek egy tengermélyi parazitát, melynek testéből olyan anyagot (ADAM) tudnak kinyerni, ami különleges képességekkel ruházza fel az embert. Az Adamből “vásárolhatunk” új képességeket, az Eve pedig kvázi manaként fog szolgálni. Andrew Ryan nem véletlenül hangoztatta, hogy erkölcs és tudomány harcáról mi a véleménye, a parazitát árva kislányok testében tenyésztik, akik ezzel eltorzult hangú és küllemű szörnyekké változnak.  Mival az Adam értékes, az emberek pedig lassan függővé is válnak, ezért a kislánykák (littel sister) védelmére egy szintén génkezelt szörnyet, a Big Daddy-t rendeli ki, minden kislány mellé egyet.  Ezek a gigantikus, búvár ruhás rémségek, bár igen lomhák, hihetetlenül erősek, és veszélyesek. Csapásaik, lövéseik önmagukban is halálosak, de ráadásul még egyik kezük jókora fúróban is végződik, szinte lehetetlenné téve a legyőzésüket. Persze egy vérbeli FPS játékos ( a játék keretein belül legalábbis,) nem ismer lehetetlent. Főhősként egy repülőszerencsétlenséget túlélve a tengerben találjuk magunkat, és épp hogy csak ki tudunk úszni egy fura világítótorony szerűség lépcsőjére, ahonnan hamarosan Andrew szétcsúszott világába kerülünk. Egy nem sokkal később talált rádión keresztül egy magát Atlasként megnevező titokzatos idegen ad nekünk utasításokat.

bioshockdead

Innen veszi kezdetét a kalandos utazás, melynek hangulata igazán egyedire sikeredett. A történet csavarai és a látványelemek, a hangeffektek mind mind elég jól vannak összerakva ahhoz, hogy ha csak egy kis időre is, de tényleg bele tudjuk magunkat élni, hogy most egy vízalatti városban vagyunk, elzárva a külvilágtól, veszélyes mutánsokkal körülvéve.  A látványvilág felépítésekor a készítők (2K Games) mesterien ötvözik a rútat és a gyönyörűt, megalkotva ezzel azt a groteszk csodát, ami a Bioshockot annyira feledhetetlenné teszi. No persze a képességeink, és fegyvereink sem hétköznapiak. Vegyük csak például a kezünkből előrajzó gyilkos darazsakat, vagy az elektromos, vagy épp robbanó töltényeket szóró puskánkat. De persze nem is akarom az összes fura képességet és fegyvert előre lelőni, ahogy a történet csavarait sem. Szót ejtenék még viszont a nagyon ötletes “hekkelésről.” Széfek kinyitásánál, illetve bizonyos szerkezeteknél alkalmazhatjuk, ez úgy működik, hogy adott időre a megfelelő csődarabokat kell puzzle szerűen a helyükre illesztenünk, hogy elérjük a kívánt hatást. ( pl hogy a széf kinyíljon, vagy a riasztók megszólalásakor ránk támadó minihelikopter szerű lövöldöző robotok a mi oldalunkon harcoljanak a továbbiakban. Ezek átprogramozása persze csak akkor lehetséges, ha előtte villámcsapással a földre küldtük őket. (Az áramütés a gépeknek is ideiglenes kábulatot okoz)

screenshot_15_xl

A játék alapvetően first person shooter alapokon nyugszik, ennek köszönhetően elég sokat fogunk lövöldözni, de hálistennek nem megy át monoton mészárlásba. A készítők igyekeztek a feszültséget is megfelelő szinten tartani, s ezt furcsa zajokkal, nyomasztó, őrült jelenetekkel és figurákkal, kísértetekkel, illetve úgy egyáltalán a hirtelen nekünk rontó ellenfelekkel érik el, sőt még erkölcsi szempontból is dilemmák elé állítanak, s a döntéseink végül befolyásolják a történet végkimenetelét. Összességében elmondható, hogy ez a játék látványvilágával, történetével, és játékmenetével is el tudja adni magát, ami igen nagy szó, tekintve hogy manapság igen sok hasonló próbálkozás maximum az egyikben jeleskedik. FPS rajongóknak kötelező, de a horrorfanok, illetve a Science Fiction kedvelői is biztosan szeretni fogják. A képek forrásai :

http://www.konzolokszervize.hu  www.2kgames.com  http://101videogames.files.wordpress.com/2010/12/bioshock_xbox360_screenshot_61.jpg

 

 

Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.