A családom ismer annyira, hogy tudják, ha elutazunk valahová együtt, számíthatnak rám programötletekkel kapcsolatosan. Szerencsére én is ismerem őket, és soha nem tervezek vagy szervezek olyan dolgot, ami a szüleimnek vagy a húgomnak ne tetszene. Így amikor Debrecenben jártunk a nyáron, a kultúrprogramok mellett bizony jutott hely az italnak (főként a jó kézműves sörnek) és a különböző ételkölteményeknek is. Utóbbit semmiképp ki nem hagytuk volna, ugyanis egyrészt nagyon szeretünk enni, másrészt olyan szerencsés vagyok, hogy egy jól menő debreceni étterem tehetséges, feltörekvő séfe az egyik legjobb gyermekkori barátom. Amikor egyeztettem vele, próbált nekem kedveskedni és azt mondta, hogy majd ha az éttermükben vacsorázunk, nagyon szívesen megmutatja nekünk a konyhát is, hiszen tudja, mennyire imádok a színfalak mögé látni. Így is lett – mondanom sem kell, hogy teljesen odavoltam a háttérben folyó összehangolt munkáért, a sok sürgő-forgó dolgozóért, a finom illatokért!
Hát még azok a konyhai berendezések! Teljesen lenyűgöztek. A barátom ajánlott egy oldalt, ahol utána tudok nézni a hasonló gépeknek, mert látta, mennyire érdeklődő vagyok ez irányba. A Dealer – Gastro & Ice Dealer weboldala számomra Kánaánnak bizonyult, mert amikor megnyitottam, mindenféle ahhoz hasonló eszközök és nagygépek tárultak a szemem elé, mint amit a barátomnál láttam az étteremben a konyhán. A konyhai gépek témakörén belül még megannyi alkategóriára van bontva az oldal, ahol a termékekről fotókat és részletes adatlapot találunk, így könnyítve meg a válogatást. A kezdőoldalon gyönyörű, szinte futurisztikus kinézetű pizzakemencék fogadtak a Cuppone kínálatából – az külön tetszett számomra, hogy festőóriásokról lettek elnevezve a különböző terméktípusok, így kapták meg a Giotto, a Caravaggio és a Leonardo nevet. Frappáns, ugye?
A “Népszerű termékeink” részhez továbbgörgetve is számos lenyűgöző dologgal találkoztam a Dealer – Gastro & Ice Dealer kínálatában. Volt itt kolbásztöltő, azaz hidraulikus töltőgép, szinte felfoghatatlan kapacitással rendelkező, 666 literes borhűtő, kutter, gázos főzőüst és francia tűzhely.
Beleolvastam a blogbejegyzésekbe is, amik segítettek kiigazodni a különböző márkák között és a gépek kiválasztásához, használatához is adnak tippeket. Tök szuper, hogy például vízszűrő rendszerről is akadt bejegyzés (merthogy vízszűrőket, vízszűrő rendszereket is forgalmaznak), úgy gondolom, ez másnak is hasznos segítséget nyújthat rajtam kívül.
De találhatunk ennél sokkal izgalmasabb dolgokat is a honlapon, mint a vízhez köthető hasznos gépek, eszközök. Számomra a Dealer – Gastro & Ice Dealer weboldalának egyik legfantasztikusabb része az volt, amikor a fagyikkal és különböző nyalánkságokkal kapcsolatos berendezések kínálatát tekintettem át. Itt most nem az olyan “basic” dolgokra gondolok, mint a jégkrém hűtő vagy a süteményes vitrin, bár kétség sem férhet hozzá, hogy azok is beindítják az ember gyermeki énjét. Na de amikor a lágyfagyi készítő gépet megláttam! Hasonló érzéseket váltott ki belőlem a jégkásagép is, mert olyan hívogató fotókat töltöttek fel hozzá, hogy szinte megelevenedett szemeim előtt egy saját fagyizó-jégkásázó gondolata. A fagylaltgépek között akadtak komplexebb, nagyobb tudású szerkezetek és nagyon dizájnosak is, amelyekkel csak lágyfagyi előállítása lehetséges. Ami a legesleginkább tetszett, az 3 in 1 frappé-, shake- és jégkásagép volt.
Nézzetek szét az oldalon, ha ti is akkora étel-fanok vagytok, mint én!