„Nem bántunk meg semmit és túléltünk mindent…” – Ölveti Blues Band interjú

A „Pocsolyába léptem” szerzőiről, az Ölveti Blues Bandről, nekem mindig a „Ne feszítsd túl a húrt”, a „Van-e nálad óvszer?” és az akkor még Perényi névre hallgató Underground Klub jut az eszembe. Akkor még nem is gondoltuk volna, hogy pár év és a Bisztró Bár teraszán készíthetünk interjút az Ölveti Band igen vidám és közvetlen két oszlopos tagjával: Ölveti Lászlóval és Pércsi Sándorral. No de, ennyit a személyes élvezetekről…

Isten ments, hogy a zenekar egész történetiséget végigtekintő cikket írjunk, de azért kezdetnek mégis jöjjön egy kis Ölvetológia. A zenekar 1989-ben alakult meg Amszterdamban (!), amikor már jó-pár év nyugat-európai kocsma-és utcazenélést a hátuk mögött tudtak a tagok. Azóta már három albumnyi idő telt el: Pocsolyába léptem (1997), Jó reggelt Blues (2003), Te és Én (2009).

    
 

Ölvetiék 23 éves fennállásuk során serény kitartó munkával és egyedi rhythm and blues hangzásukkal mind kis hazánk, mind Németország, Hollandia, Ausztria, Csehország városait meghódították. Rendszeresen játszottak a legnagyobb hazai fesztiválokon (Sziget, EFOTT, Hegyalja, Vekeri, stb.), illetve kisebb-nagyobb klubokban országszerte. Útjukat a blues zenész feeling jegyében valószínűleg üres sörösüvegek és összetört lányszívek szegélyezték, de hát a zenészek már csak ilyennek születnek…

A zenekar jelenlegi felállása 2011-ben alakult ki, és számos tagcsere után talán nem is rossz ezt tudni: Ölveti László (ének-szájharmónika), Pércsi Sándor (basszus-vokál); Vincze Krisztián (szólógitár); Kónya Levente József (ritmusgitár-ének), Sándor Balázs (dob), Boros György (szöveg-zene, ritmusgitár-ének). Ölveti Lacit vallják a tagok a „zenekar mindenkori Casanovájának”, aki láthatóan valóban a női nem kitartó imádatára született – így szeretjük. A fiúk mostanában inkább a rendszertelen, mint a rendszeres koncertezés hívei – a sors mindenesetre úgy hozta, hogy az utóbbi időben többet játszanak külföldön, mint itthon. Legközelebb például az Oktoberfesten fogják szórakoztatni a német nagyérdeműt. Debreceni fellépésekkel kapcsolatban elmondták, hogy a jövőben évente 1-2 nagyobb koncertet szeretnének adni – ami igen jó hír a blues zene szeretőinek.

Mindezek a történések az idő fonalán egészen ez év július elejéhez vezettek, amikor is a Calico Jack Pub-ban úgy döntöttek: elérkezett az a pillanat, hogy megtörjék Debrecen 2011. december 28.-a óta tartó Ölveti-hiányát és egy csendesülős remek kis koncert fültanúi lehessünk a teraszon. A zenekar négy taggal, nagy lelkesedéssel és ütős rhythm and blues (Jumpin’ Jack Flash, Love Me Two Times, Boogie Child, Route 66, stb.) slágerekkel érkezett. A Calico hozta a tőle megszokott színvonalat, és az igazán remekbeszabott ételek-italok mellett folyamatos vízpermetet szitáló ventillátorokkal igyekeztek 50 fok alá szorítani a hőmérsékletet.

A zenekar két tagjával való beszélgetés több volt, mint érdekes. A rengeteg vicces sztori mellett, ami szükséges velejárója a zenész életnek, az állandó bulizással együttjáró mókának, kacagásnak és megemelkedett véralkoholszintnek köszönhetően – a dark side is érezhetővé vált. (Aki kicsit is belelát, az tudja, hogy az állandó koncertszervezéses munka, a „valamiből mégis meg kell élni – de akkor hogyan marad idő a próbákra, koncertekre, hát még a turnékra” problémája, állandóan meg kell újulni– nem kis elkötelezettséget követel a bandatagoktól.) Az Ölveti Blues Band is tapasztalt jót, rosszat egyaránt az elmúlt 23 év során, de ahogy Sanyi magabiztos mosollyal megfogalmazta: „Nem bántunk meg semmit és túléltünk mindent!”. A turnéval járó hangulatot talán a Te és Én fotókból összerakott klipje adja át a legjobban:


Sok vállalható és kevésbé publikus, „ha ezt elmondod másnak, akkor meg kell, hogy öljelek” típusú sztorit hallottunk a délután folyamán a 100 wattos mosolyú, energiabomba Lacitól és a kissé higgadtabb Sanyitól – szóval hülyeségért nem kell a szomszédba menniük a fiúknak. Már-már spirituális gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot, ahogy elmondják, hogy a rosszabb pillanatokban mindig érkezett valami segítség a továbblépéshez. Néhányszor összefonódtak a szálak Debrecen másik zenei büszkeségével a Tankcsapda frontemberével, aki – váratlan fordulat;)! – hol egy cipővel és ebéddel, hol a hajnali Nagyerdőben való futáskor járult hozzá valami inspirációval a továbbjutáshoz. Az Ölveti Band személyes büszkesége Debrecennel kapcsolatban, hogy tavaly decemberben sikerült meghódítaniuk a Napló címoldalát és az utcai hirdetőtáblákat…majd igazán szimpatikus öniróniával fordult át a történet ezen a ponton, ugyanis az egy nap múlva épp a városba érkező barátnőknek mindezt már nem sikerült megmutatni – mindenhol csak Lukács Laciékat lehetett látni a szokásos éves Főnix csarnokos nagykoncert után a plakátokon.

Hosszan lehetne sorolni a sztorikat beszélő gombáktól megkezdve, a „Megkomolyodás projekt-en” és Takács Tamás fogain át, a Frank Sinatra és a Maya kapcsolattal bezárólag. Lényeg, a lényeg: az Ölveti Blues Band továbbra is jó zenét játszik örökifjú, szimpatikus tagokkal – akik remélhetőleg a jövőben többet csillogtatják majd meg a tehetségüket Debrecen színpadjain. Addig is tessék hallgatni a CD-ket…

Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.