A családunknak biztosítsunk egy okos otthont

A család egy olyan dolog, ami nélkül senki nem élhet, még ha néha ezt is kívánnánk. Mindenki családba születik, bár vannak olyan kevésbé szerencsések, akik nem a biológiai szüleik mellett nőnek fel. Az egyik barátomat például örökbe fogadták. Viszont úgy gondolom, hogy nála nagyon okosan kezelték ezt a helyzetet. Mivel sosem titkolták és nekünk is elmondták már az elejétől kezdve. Éppen ezért nem részesültek megkülönböztetett bánásmódban, hiszen ez volt a normális.

Az ilyen példák miatt sokszor elgondolkozom azon, hogy milyen komoly dolog is egy gyermek vállalása. Hiszen ha az ember nem tudja elvállalni a felnevelését, azzal olyan sebeket ejthet egy még meg nem született életen, amik talán sosem gyógyulnak be. Én ezért vagyok ennyire büszke erre a barátomra. Néha még viccelődik is azzal, hogy örökbe fogadták. Ettől függetlenül többször tapasztaltam nála, hogy önkéntelenül is azt érzi, hogy nem olyan fontos, mint más emberek.

Nem kell azonban, hogy elhagyjanak a szüleink ahhoz, hogy ezt érezzük. Rengeteg barátom számolt be már nekem arról, hogy mennyire furcsának érzi a helyét a családján belül. Legyen ez azért, mert megváltozott, ahogy felnőtt és a szülei nem így képzelték el a jövőjét, vagy más ezer egyéb indok. Az emberek végtelenül komplex lények. Ezért ha több ember szeretne együtt élni, mindig lesznek súrlódások. Szülőként azonban fel kell készülnie az embernek ezekre a dolgokra, hiszen egy gyereket nem tehetünk felelőssé azért, mert nem jól értelmez egy helyzetet. Nekünk kell megmutatni nekik az utat a megfelelő kommunikáció felé.

Nem létezik tökéletes család. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy teljesen reménytelen egy boldog család képe. Viszont nagyon sok munkát és odafigyelést igényel minden fél részéről. Ebből pedig a gyerekek sem maradnak ki. Mostanában, ha látok egy jó példát egy működő családra, mindig elmosolyodok, mivel ez is azt mutatja, hogy a sok nehézség ellenére létezik megoldás ezekre a problémákra.

Ahogy az otthonunk kapcsán is sok kellemetlenséget el tudunk felejteni, ha felvesszük a kapcsolatot egy olyan céggel, mint a Kiskacsa Klíma. Engem már hosszú ideje érdekelt egy okosotthon bolt. A mai technológia segítségével ugyanis a házunkat egy tudományos fantasztikus erőddé tudjuk változtatni. Gyerekkoromban csak az álmok világában maradtak meg azok a találmányok, amik a mai világban már teljesen hétköznapiak. Nem mindegy azonban, hogy honnan rendelünk ilyen termékeket és milyen minőségben. Hiszen egy hiba az okosotthon rendszerében nagyon komoly és kellemetlen következményekkel járhat. Szerencsére azonban, ha a neten elkezdünk keresgélni okosotthon bolt után, akkor rövid időn belül rátalálhatunk a Kiskacsa Klíma oldalára.

Az oldal megnevezéséből arra gondolhatnánk, hogy csak klímákkal foglalkozik ez a cég. Természetesen a választékukban sok ilyen készülék is található, viszont ennél sokkal többet is ajánlanak nekünk. Nem fogjuk azonban elveszetten érezni magunkat, mint amihez szokva vagyok, ha ilyen műszaki boltokban járok. Az oldal kialakítása és kinézete ugyanis végig segíteni fog nekünk abban, hogy a lehető legrövidebb idő alatt rátaláljunk arra a részlegre, ami minket érdekel.

Mivel az okosotthon bolt választékon kívül még klímák, hőszivattyúk, illetve szellőzés technikai rendszerek vásárlására is lehetőségünk van. Így soha többé nem kell aggódnunk, ha ilyen dolgok vásárlására adnánk a fejünket. Még inkább tetszett, hogy a kezdőlapon mindig lehet látni, hogy aktuálisan milyen akciókkal rendelkeznek és milyen ajánlatokat tudnak biztosítani nekünk. Érdemes végignézni ezen a részen mindig, hiszen egy csomó ötletet is gyűjthetünk a házunk fejlesztése kapcsán.

A sok pozitívum után eljött az ideje annak, hogy megnézzem, mégis mit tartalmaz az okosotthon bolt részleg. Ahhoz, hogy ezt a részleget elérjem, nem kellett mást tennem, mint a felső menüből kiválasztani azt a feliratot, ami hozzá tartozott. Ez egy nagyon kényelmes megoldás, ami továbbra is elnyerte a tetszésemet. Az okosotthon bolt kiírásra kattintva pedig elkezdhettem a böngészést.

Az okosotthon bolt sem okozott csalódást a változatosság terén. Nagyon sokféle módja van annak, hogy otthonunkat felfejlesszük. Nem számít, hogy termosztátokra, kamerákra, vagy izzókra vagyunk kíváncsiak, itt mindent és még ennél is többet meg fogunk találni. Nem kell azonban majd az eladó segítségét kérnünk olyan alap infók kapcsán, mint például, hogy mennyi az adott termék ára és miket érdemes tudni róluk, mivel ezek rögtön elérhetők minden egyes termék kapcsán.

Engem elsősorban a kamerák érdekeltek, mivel úgy gondolom, hogy egy ilyennel sokkal biztonságosabbá lehet tenni a lakásunkat. Kiválasztottam ezt a kiírást, majd elkezdtem válogatni az újonnan lenyílt lehetőségeim közül. Teljesen meg voltam döbbenve attól, hogy milyen árakkal rendelkeznek. Azt hittem, hogy ez egy sokkal drágább beruházás lesz. A Kiskacsa Klíma számára azonban nem az a fontos, hogy megkopasszanak minket, hanem, hogy kétoldalú bizalom alakuljon ki és több visszatérő vásárlójuk legyen.

Persze a megnevezésből még annyi mindent nem tudtam meg az adott kameráról. Nem kell azonban attól tartani, hogy csak vakon kell megvásárolnunk náluk a termékeket és majd a kibontás után leszünk csalódottak. Ha ugyanis rákattintunk az adott kamerára, akkor megnézhetjük a különböző részleteit is. Többféle kép is elérhető róluk, úgyhogy tényleg azt fogja érezni az ember, mintha egy rendes boltban lenne. Én például kinéztem magamnak egy okos videó kaputelefont és örömmel konstatáltam, hogy arcfelismerő képességgel is rendelkezik. Viszont az ilyen alap dolgokon kívül azt is megtudhattam, hogy időjárás álló, és, hogy milyen lencsékkel rendelkezik.

A tájékoztató részlegen lejjebb tekerve még egy videót is találtam róla. Itt bemutatják nekünk, hogy miként lehet beállítani az adott terméket. Ennél jobb segítséget pedig nem is kaphattam volna. Persze az ember megpróbálhatja kiolvasni az útmutatóból, de teljesen más, mikor konkrétan látjuk, hogy mit kéne csinálnunk.

Nagyon tetszett az, amit láttam, ahogy az is, hogy ha bármi kérdésem lenne, akkor a Kiskacsa AI segítségével bármi plusz infót megtudhatok. Így pedig nem kell majd órákat várnom arra, hogy egy rendes ügyintéző válaszoljon nekem olyan kérdésekre, minthogy milyen szállítási módok vannak és, hogy miként tudok fizetni. Ezek pedig mind ahhoz vezettek, hogy igénybe vegyem a Kiskacsa Klíma okosotthon bolt szolgáltatását.

A kapucsengő mellett még más témákban is keresgéltem okosotthon eszközöket. Mikor átnéztem a kosaramat, nem éreztem azt, hogy túl sokat költöttem volna. Főleg miután belegondoltam, hogy mennyivel kényelmesebb lesz tőlük az otthonom. Végül pedig a rendelés menete sem okozott különösebb nehézséget. Egyszerűen csak meg kellett adnom a szállítási adataimat és azt, hogy miként szeretnék fizetni. Miután készen voltam ezzel, kaptam egy visszaigazoló e-mailt, a megrendelt termékek pedig pár napon belül már meg is érkeztek hozzám, pont olyan minőségben, ahogy az oldalon feltüntették.