Nagyvárosban is fontos az időmegtakarítás

Nagyvárosban élünk a családommal, van 3 gyermekünk, akik mindig éhesek, mint fizikálisan, mint a kultúrára és művészetekre egyaránt. Minden szükségletüket igyekszünk kielégíteni, szerencsénk van, mert a városunk maximálisan biztosítja számunkra, amire vágynak, legyen szó úszásról, koncertekről, vagy éppen kiállításokról. Szinte minden hétvégén van valami program amire szívesen elmennénk és a gyerekeknek is kedvük van mindig új élményekkel gazdagodni. Ezért is fontos a jó időbeosztásom, hogy mindenre jusson velük időm. Mivel három kiskamaszról és egy férjről kell gondoskodnom így a váráslásaimat is megfontoltan kell intéznem. Nem csupán az idő miatt, hanem, hogy hol találhatóak éppen a legjobb árban az egyes termékek, mert számomra a minőség mellett az árral is nagyon fontos és figyelembe kell vennem. Kezdő háziasszonyként és az internet adta lehetőségek nélkül, még számos percet hívhatom úgy, hogy elvesztegettem, mivel a postaládába bedobott szórólapokat és újságokat néztem át, és hasonlítottam össze. Most hogy már internet van, felgyorsultak ezek a folyamatok is. Találtam egy remek oldalt, ahol számos a városunkban megtalálható üzletnek megtalálhatóak heti szintre lebontva az akciókat kínáló újságjaik. Ennek nem csupán azért örültem meg, mert környezettudatosság szempontjából kiválónak találom, hogy pdf formátumban meg tudom nézni az újságokat, és nem kerülnek remélhetőleg nyomtatásban annyi számban, ezzel a Földet is megóvjuk, de szerintem gyorsabb is ez a forma.

Az oldal zseniálisan egyszerűen működik, ki kell választani az adott várost vagy települést, ami a lakóhelyünkhöz közel találhatóak. Itt fel vannak sorolva, hogy az adott területen, milyen üzleteknek találhatóak meg a boltjai és azon újságok fel vannak scanelve és könnyen lapozható pdf formátumban megtalálhatóak, és egy kattintással elérhetőek is, ugyan azon aktuális akciókat tartalmaznak, mint postaládába bedobott. A pdf formátum neve tartalmazza, hogy milyen időintervallumra vonatkozik az újság aktualitása. Személy szerint van egy kedvenc bevásárlóhelyem, ahová hetente betérek, szeretem a termékeiket és a minőségét is, amellyel a vásárlói számára készülnek minden egyes héten. Ezért is örültem meg az általam felfedezett oldalnak, mivel az lidl akciós újságok minden héten megtalálhatóak náluk.

lidl akciós újságok

Ezen lidl akciós újságokat minden héten egy azonos időben mindig megnézem és ahogy az szokott lenni, megjegyzem, hogy mely termékek vannak nagyon kedvező áron, így amikor már az üzletben vagyok, nagyon tudatosan és határozottan csak azokat a termékeket teszem a kosaramba, amelyek jó árban vannak és szüksége van a családomnak is rájuk. A lidl akciós újságok mindig segítségemre vannak köszönhetően ennek a remek oldalnak, szinte már várom minden héten, hogy mikor kerülnek feltöltésre az új akciókat is tartalmazó újságok, ezek alapján mindig meg tudom tervezni a családomnak előre az egy heti menüjét, hogy mit is fogok főzni és, hogy azokhoz milyen alapanyagokat találok rendkívül jó árfekvésben. Nagyon hasznos ez az oldal mely összegyűjti a különböző újságokat, szerintem minden háziasszony és anya számára nagy könnyebbséget jelent, hogy bármikor elérhetőek az újságok és nem kell lapozgatni, csupán a telefon, vagy a számítógépen, egy egy kattintást végezni és már ott is az újság, melyet megismerhet. Remek megoldás kevés idővel rendelkezők részére is, hiszen nem kell várni az újságot szállítókra, csupán oldalt kell igénybe venni. A barátnőimnek is ajánlottam az oldalt és mindannyian abban reménykedünk, hogy a sok nyomtatott újság, szóróanyagot előbb utóbb leváltja az online lapozható újságok kora.