Nem – ART?! – Dunkel Norbert – Kocsis László rovata

– Ki a csuda Ön, Dunkel Norbert? Több ezres tömeg előtt adott koncertet a világ több országában. Játszott a Református Nagytemlom és a Szent Anna Székesegyház orgonáján, megtöltve az ódon fapadokat, hogy sokan be sem fértek. Orgonaművész, zeneszerző, filozófus, polihisztor, reneszánszember. Évek óta ismerjük egymást, szoros művészbaráti kapcsolat fűz minket össze. Archiválom írásait, tanulmányait, gondosan megkomponált és rögtönzött zeneműveit. Közel fél tucatszor készítettem vele már interjút, azonban mégis zavarban vagyok, ha meg kellene határozni, hogy ki is Dunkel Norbert valójában. Szóval ki is Dunkel Norbert?

D.N: Általában úgy mutatnak be egy embert, hogy ez a neve és ez a foglalkozása. Vagy egy fontos, esetleg ismert szervezethez tartozik. Milyen egyértelmű, Dr Hemoglobin Pálné a szegedi véradóállomás igazgatója, vagy Mohamed Zafer, a budapesti iszlám közösség titkára… Mi mindig nevekben és szerepekben = címkék gondolkodunk. Ha nincs neve egy embernek, vagy lakcíme és társadalmi szerepe egy embernek, s ő nem is feltétlen hajléktalan –ő nem létezik többé. Ilyen értelemben én nem is létezem, mert egyszerűen nem hiszek az identitásban. Végzettség szerint lehetnék grafológus, zenetanár, zeneszerző, sokan a zeneterápiáról ismernek, erről valóban úttörő munkát végeztem a kézikönyvének megírásával. De lehetnék jelnyelvi segítő, vagy épp filozófia tanár. Én csak egy kereső vagyok… Hogyan lehetne identitásom?? Önkéntes, kiváló mérvadó (Hofi) lennék.

– Nem származik ebből konfliktusa? Ön pont a fogyatékkal és elesettekkel kapcsolatos nagy empátiájáról is ismert…

D.N.: Persze az identitás nélküliséget „remekül csinálom”, -mások identitását maximálisan respektálom. De én nem akarok hamis, felszínes, gyorsan múló azonosulásokat, mert ha én szépnek, vagy gazdagnak identifikálom magam, no meg magyarnak, mi lesz velem szegényen, öregen, Bécsben? Életünk folyamatos változás, így folyamatos identitás-krízis is.

– Önt igen sokan a zeneterápia „debreceni atyjának” tartják, de a honlapján olvasható a kutyaterápia alapcikke csakúgy, mint a jelnyelvi pedagógiája, siketekről írt tanulmánya is, vagy épp a Malacz kutya könyve: „Emberállatok” címmel, s mindeközben az Ön orgonakoncertjeinek felvétele szól. De találtam én kvantumfizikai cikket filozófiával ötvözve a: „Semmi és valami”- ről, találtam én Mandelbrot halmazos cikket a „Rekurzív zenéről”… Szóval elérkeztünk újra a kályhához:végül ki is az a Dunkel Norbert??

D.N.: Sokan egyszerű csapodárságnak, ún. tárgyelhagyó magatartásnak vélik a sokoldalúságomat. Az igaz, hogy a mért IQ-m elég magas, mértek Montreálban 127-et és mértek itthon 132-őt is, (ami azért kultúra s társadalom függő) pszichológus hallgatók. A széleskörű érdeklődés lényeges attitűdöm, a világ maga sokszínű. Így az én, világra-nyitottságom szintúgy a sokoldalú érdeklődésben nyilvánul meg. A kíváncsiság a lényeg, nem a puszta információ!

– A Debreceni Egyetem Filozófia Intézetében az a hír járta, hogy a művész Úr óráit közel annyian látogatták, mint Popper Péterét, vagy épp a politológus Pozsgai Imréjét, s akkor is 250 ember ült az óráin, ha az indexbe nem is mindenki vette fel a tárgyát….

D.N.: Az auditórium maximum valóban tele volt hallgatókkal. Ha zeneesztétikán a ritmusról volt szó, akkor először is ritmikusan kopogtam, a villanyt ritmikusan gyújtottam-oltottam, majd megnéztük, hogyan pulzál a higany a kénsavban, volt metronóm és fonendoszkóp, milyen bélkorgást és szívdobogást hallhatunk saját magunkon?… Majd jött a bolygók keringési ideje, a sejtek osztódási fázisai, bioritmusok, az optikai ritmus, az aranymetszés, a hexameter, a szótaghangsúlyos verselés… és csak az óra végén a Mozart Török indulója. Ugyanis nem hiszek a specializálódásban, ami, valljuk be, színtiszta hazugság: egy olyan korban, amikor minden mindennel összeér, mert a tudományterületek egyre nagyobbak, így nincs kémia biokémia nélkül, nincs fizika fizikai kémia és biofizika nélkül… Maga a zeneterápia is speciális betegvezetés-pszichoterápia. Tehát tudományközi. Nonverbális és szimbólumterápia, de mivel a zene preverbális (szavakon előtti) ezért nem árt, ha tudunk gitározni, furulyázni vagy zongorázni…. Ugyanakkor a zene, mint a vallás: ultraverbális, a lényeg az Élet misztikus eredete ami már a szavakon jóval túli (ultra), szavakkal nem kifejezhető.

– A montreáli McGill University Daily de még egy debreceni lap is „cívis zseninek” titulálta Önt. Még a diktafonom bekapcsolása előtt megemlítette, „reneszánsz”, polihisztor ember létére régóta nincs munkája, pedig még betegen is hivatást, hasznos elfoglaltságot keres….

D.N.: Óh, igen! Sajnos hat betegséggel kell együtt élnem, ami közül a tobozmirigy ciszta a legzavaróbb, tönkre teszi a bioritmusomat, az evést, alvást, nem is érzem a szomjúságot… A pénz hiánya is zavaró, bizonytalansággal nehéz, vagy egy idő után nem is lehet együtt élni. Számomra azonban a haszontalanság érzése, s az a tudat a nehéz, hogy annyi tudással a fejemben, „haszontalanul” kell éljek. Ma sem műveltség, sem tudás nem igazi érték, ráadásul Magyarhon súlyosan protekcionista! Az, hogy valakit lezseniznek, talán legtöbbször a magas IQ okán van, pedig a tudás-halmozás és birtoklása végső soron csak birtoklás. A lényeg nem az információ tárolásában, hanem a kreativitásban, az információkkal való műveletben van. A kreativitás a Természet Ősi Ereje, ahogy a pszichoanalitikus Winnicott mondta, a kreativitás a Lét Alapállapota… de hát a mai iskolarendszer már az óvodáktól kezdve ún. kreativitásellenes, a felnőttek pedig elfojtó-gépek, engedelmeskedő masinák. Gyereknek lenni ma éretlenség, jóllehet egy primitív és ifjúságmániás fogyasztó, sőt; eldobó kultúrában (rokkantak, öregek, munkanélküliek, művészek, a „fölöslegesek”) élünk. Az alkotói életmód, az önmagáért való öröm, az ún. szociális öröm (játék, társas játékok, nem teljesítmény-centrikus sport) mára elfeledett. A művelődés, mint örömforrás, az intellektuális öröm is kiveszőben van. Pedig ez ezek adják az élet spontán örömeit.

– Ön igazi megosztó ember. Vagy felmagasztalják és imádják, vagy kritizálják és támadják.

D.N.: Ez teljesen normális, elvárások, így érdekek hálójában élünk. (Élünk?) Aki csak az elvárásoknak él, az csak túlél, aki meg csupán túlél: nem él igazán. A zeneakadémián tanítottam zeneterápiát. Az egyik félévben a hallgatóktól (igai érték, hitelesség) a legérdekesebb előadó címet, a Debreceni Egyetemen rektori dicséretet is kaptam, csak azért, mert „jó tanár” vagyok. Ugyanakkor volt kolléga aki kiakadt, hogy a csoportnyomást pl. az eltüsszentett birodalom meséjével tanítottam, az, aki nem mondja a náthás király tüsszentésére, hogy „legkedvesebb egészségére felséges uram” halálnak halálával lakol. A szeparációs félelmet Lázár Ervin: Zöld Lific meséjével illusztráltam: Zsuzsika anyukájának muszáj volt elmenni (szeparáció), de ha nem viselkedik jól, akkor Burbruna néni szerint elviszi a Bákász, a szomszéd bácsi szerint a Zöld Lific, mindegy, csak féljen az a gyerek… És kaptam szóbeli figyelmeztetést, mert zeneesztétika órán a kiváló muzsikus Csorba Gergely gitárművész és a Nagy Templom orgonistájával ajak és nyelvsípot figyeltünk meg, orgonát szedtünk szét–és orgonáltunk 32 hallgatóval… DE: miért nem a római tízes teremben voltunk? Hisz’ ,,órarend szerint”„ott kellene lenni… Ugyanakkor francia, hegedülő orvos, holland srác, szlovák gyógypedagógusnő ír a honlapomra, segítséget kérnek zeneterápia ügyben, szakdolgozat ügyben, know-how –val kapcsolatban.

-Hogyan viseli ezen ellentéteket?

D.N.: Nagyon nehezen, igazi, érzékeny művész valék… s úgy érzem, egy őrült, csupa banalitás és csupa képmutatás világban élünk. A társadalmunk súlyosan beteg. Milyen is lehetne a felnövekvő nemzedék?? Beteg. Többször kaptam olyan tanácsot, mely szerint; próbáljak meg alkut (kompromisszumot?) kötni, sőt, hazudni. Adjam el magam X tv-műsornak, vagy Y politikai pártnak. Azt gondolom, az autonóm ember érték. Ráadásul nem hiszek a piacban, a kapitalizmus múló betegség. Ha majd mindenki bír alapjogon lakhatással (nem lakástulajdonnal) és garantált, alanyi alapjövedelemmel (monetáris esélyegyenlőség, hisz’ a gépek egyre többet dolgoznak helyettünk), nem kell egymásból élni, egymást kihasználni, a többé a másik nem lehet eszköz (Kant nyomán). Egy művésznek, vagy egy filozófusnak mindenképp (s nem „értéksemleges”) függetlennek muszáj lennie.

– Hallgattam egy lemezösszeállítását… Concerto Grosso de Malacz kutyának…

D.N.: Igen, ez így igaz, Malacz (Malkuth) kutya tanított engem sok mindenre, szeretni, a kutyaterápia alapelemeire, de mindenek előtt: társ volt… Misét írtam a halálára, sok más zenét is. A kutya szeretete nem érzelgősség: az Élet Tisztelete. Őket nem is lehet ketrecben tanulmányozni, csakis kapcsolataikban léteznek…

– Az egyik kompozícióból kihallottam a „Debrecenbe kéne menni” dallamot is…

D.N.: Igen, több szimfonikus darabot is írtam Debrecennek… a sárga az E hang, az F pedig a kék (zenei szinesztézia,az agy három lebeny vidéke), ezek a Debrecen-zászló színei. A belvárosi forgatagban szólal meg az ismert népdal, de a sötét harmóniák a harsonán, jelzik: ahogy jönnek a villamos-ellenőrök … meg a közteresek… nem hogy én nem kellek a városnak, de ott még a mai napig, még az EU-s állatjogok ellenére: nincs joguk a kutyáknak a póráz nélküli, kutyafuttató helyre… sokszor még azt is szégyenlem, hogy magyar (nomád –korrupció, családon belüli erőszak, fajgyűlölet, a kisebbséggek magára hagyása, gyermekéhezés…) vagyok, országom olyannyira hátraarcot fordítototta civilizációnak… Vidékre költöztem, Ká-Ká Bushundi Egyetemi Tanszékvezető Tanárnő (Hűség Tanszék), éjfekete mudi kutyámmal, és Figurával, a csöpp foxival, hivatalosan: Misss Fighinsky-vel, Egyetemi Docenssel (Imádat Tanszék) lakom együtt –meg egy félszárnyú, ötven év feletti varjúval (Karma)… 1994-ben szakdolgoztam a nem tantárgy-centrikus, élményközpontú oktatásról (ma, 2012-ben Kaposvári Konferencia újra-felfedezik), tíz éve megírtam, Einstein tévedett, van éter (Higgs-bozon), hittem a tanári, egyéni gondozásban, siketeknek írt/ videóra vett jelelő meséskönyvekben (a siketek korai verbális-fogalmi fejlesztés), a ’80-as években szerettem volna víztározókat, mágneses vasutat, tudtam, hogy a kutya olvassa a szándékainkat (minde reading), hittem az A.K.I. -ben (Alternatív, Komplementer Integratív terápiák) szóval kicsit meghaladtam a korom. Ez szükségszerűen vezet egyfajta intellektuális magányhoz.

– A szakmai berkekben is, tudott, hogy Ön egy igazi ritkaság, a komolyzenei rögtönzés élő mestere. Liszt Ferenc zongorista tanítványának, Dunkel Nepomuk Jánosnak a leszármazotta. Négyszemközt vagyunk, így elmesélne egy nevezetes rögtönzést a fellépései közül?

D.N.: Montrelban, a Millenium Hungaricum ünnepségére nem érkezett meg egy magyar népdalénekes. Beugorva (!) a magyar és kanadai himnuszt egyszerre tudtam improvizálni mind a két kézben (de csak egy darabig), ez igazán szép zenei szimbólum volt a kanadai magyarságnak… Ám az ’56-os ünnepségre való beugrás volt a csúcs: lovagló ritmus (nomád eredet), kürt (Árpád)… középkori, gregorián dallamok (kereszténység felvétele) Mátyás-korabeli udvari dallamok, törökös beütés (Ottomán török hódítás), a „náci himnusz” (a valahai „Császár kvártett” téma, -Haydn), a magyar himnusz + székely himnusz (I. világháború, határváltozások), majd az orosz himnusz, a basszusban géppuska ropogással (II. világháború) no meg az internacionálé dallama … igazi történelmi panoráma. Állva tapsolt a hálás közönség. Azt hiszem adni, közvetíteni születtem. Jutalom nélkül is, akár.

– Köszönöm a beszélgetést! Van egy olyan érzésem, hogy nem utoljára ültünk így egymással szemben.

D.N.: Úgy legyen! Én is köszönöm!